Véget ért az I. Csángóföldi Nyári Egyetem Kosteleken

Hétvégén zárta kapuit az I. Csángóföldi Nyári Egyetem, melyre a mesébe illő tájjal és faluszerkezettel rendelkező Kosteleken került sor július 25-30. között.

IMG_20160728_162543224

A nyári egyetemre a Partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium, valamint a magyarországi Z Generációért Alapítvány szervezésében került sor.

A rendezvény kitűzött célja volt, hogy Csángóföldön közösségépítő műhely-helyszínt hozzon létre a régió fiatal értelmisége számára, összekösse Csángóföldet és a Kárpát-medence többi régióját az ifjúsági konferenciák, ifjúsági együttműködések területén. Összesen több mint 80 személy részvételével zajlott le a rendezvény, melyre Erdély mellett, Magyarországról, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők.

„A vidék jövője, a jövő vidéke” mottó köré épülő rendezvényen a vitaindító előadást Géczy Gábor, fizikus tartotta, mely során felvázolta, hogy miért lehet jobb falun élni, melyek az előnyei a városhoz képest a természet közeli életmódnak. Ezt követően Deák Tamás informatikus, független kutató tartott előadást, saját életét bemutatva, hogyan hagyott ott egy multinacionális vállalatot vezető beosztásból, és költözött ki Budapestről egy kis faluba, ahol ma gazdálkodik, népi gyógymódokat kutat és népszerűsít.

Ezen kívül hasonló életút beszámolót tartott Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész. Elmesélte, hogy városi gyerekként, hogyan lett bivalysajtkészítő és lótenyésztő Székelydályán. Majd Árus Csongor László hegyközszentmiklósi lelkipásztor mutatta be, hogyan lehet egy egyház által üzemeltetett falusi termálstranddal minél több munkahelyet teremteni helyieknek, hogyan lehet falusi turizmust fejleszteni a strand által termelt bevételekből.

Előadást tartott Bernád Ilona szülésznő, nép gyógyász szakíró, aki a hagyományos szülésről, bábaságról tartott izgalmas előadást.

Ezen kívül népzenei, néptánc előadásokra is sor került, Szalay Zoltán népzenekutató a magyar népdalról beszélt és arról, hogy a népdalok, miért az egész magyarság lélek tükrei. Majd Lévai Péter néptáncpedagógus a verbális- és metakommunikációs eszközök a néptáncokban témakörben tartott nagyon izgalmas előadást.

Az utolsó napokban a fiataloknak nyújtott Európai Uniós pályázati lehetőségekről tartott előadást Hamvas László, pályázatíró a magyarországi helyzetről, majd ezt követően Katona Csaba, a pályáztató hatóság képviseletében és Ilyés Szabolcs György, pályázati tanácsadó tartottak eligazítást a romániai pályázati lehetőségekről, és részletes gyakorlati tudnivalókat osztottak meg a résztvevőkkel, arról hogyan lehet vidéken új vállalkozásokat-, családi gazdaságokat elindítani.

Zárásként Kiss Csaba független kutató tartott újszerű és érzelmes előadást az aquapóniás növénytermesztésről, az abban rejlő lehetőségekről, valamint saját élettapasztalatát osztotta meg, hogyan gyógyult meg a saját maga által termelt búzafűlé segítségével daganatos betegségéből, és él teljes életet orvosi beavatkozás nélkül.

Utolsó este a résztvevők átlátogattak a XX. Gyimesi Tánctáborba Gyimesközéplokra.

 

Kiegészítő programokként a helyi gazdákkal, adatközlő kenő, inazó, csontkovács, és szövő emberekkel találkoztak a résztvevők. Ugyanakkor kipróbálhatták a kemencében sült házi kenyér sütését, gyógynövéngyűjtő körúton vehettek részt, és különböző népi gyógymódokat tanulhattak.

 

A Lovasíjász című filmet is megtekinthették a résztvevőkkel együtt Kostelek lakói, melyet követően közönségtalálkozóra került sor, jelen volt Venczel Endre forgalmazó, a film világjogainak tulajdonosa.

 

A résztvevők már nagyon várják, hogy újra visszatérhessenek Kostelekre.

I. Csángóföldi Nyári Egyetem

Pályázati felhívás

az I. Csángóföldi Nyári Egyetemen való részvételre

A Partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Klebelsberg Kuno Szakkollégium, valamint a Z Generációért Alapítvány pályázatot hirdet az I. Csángóföldi Nyári Egyetemen való részvételre, melyre Romániában, a Bákó megyei Kostelken kerül sor.

A nyári egyetem célja, hogy Csángóföldön közösségépítő műhely-helyszínt hozzunk létre a régió fiatal értelmisége számára, összekössük Csángóföldet és a Kárpát-medence többi régióját az ifjúsági konferenciák, ifjúsági együttműködések területén. Ezen cél érdekében rendezzük meg idén július 25-30. között az I. Csángóföldi Nyári Egyetemet a csángóföldi Kostelken. Csángóföldön az infrastrukturális és logisztikai problémák miatt nincs számottevő felsőoktatási műhelymunka, gyenge az ifjúsági szervezetek közötti kárpát-medencei szintű együttműködés, a Kárpát-medencében oly népszerű és hasznos nyári egyetem (szabad egyetem) ismeretlen a régióban. Ezen a szervező csapat változtatni szeretne és az idei évtől kezdődően minden év nyarán nyári egyetemet szeretne rendezni Csángóföldön.

A tervezett rendezvény egy olyan hat napos találkozó melynek célcsoportját csángóföldi, székelyföldi, partiumi és magyarországi egyetemisták alkotják, de partnerszervezeteinken keresztül meghívást kapnak a Kárpát-medence más régióinak fiataljai is. A nyári egyetemek felépítését követve szekcióülések, előadások, ifjúsági kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kulturális programok képezik a rendezvény programpontjait. Gazdasági és természettudományi szekciókon keresztül szeretnénk megvizsgálni az idei év két alaptémáját: (1.) a rurális mezőgazdaság Kárpát-medencei helyzetét és társadalmi vonatkozásait valamint (2.) a Kárpát-medencei fiatalság gazdasági migrációját.

Jelentkezni a Jelentkezés menü alatt, vagy ITT lehet, a regisztrációs űrlap kitöltésével.

Jelentkezési határidő: július 1, éjfél.

A jelentkezések elbírálása július 5-ig történik meg, ezen a napon értesítünk ki mindenkit a jelentkezésének elbírálásról. Ezt követően további hasznos információkkal látjuk el a sikeresen pályázókat.

További információ a www.csnye.ro oldalon található.

Véget ért a RECYCLING AND UPCYCLING = SUSTAINABLE COMMUNITIES? című projektünk

A Recycling and Upcycling = Sustainable communities? című projekt 2016. április 20-27. között kerűlt megrendezésre Berettyóújfaluban, a Z Generációért Alapítvány és a ACAS egyesület szervezésében, melynek 34 résztvevője volt (ebből 23 hátrányos helyzetű). Két ország vett részt a projektben: Románia és Magyarország. A csere alaptémája a fenntartható fejlődés, a fenntartható háztartások (passzív ház, zöld autók), fenntartható vállalatok, fenntartható közösségek (helyi termékek), újrahasznosítás, alternatív energia, egészséges életmód, sport voltak. A projekt alaptémáinak feldolgozása segítette a fiatalokat, hogy aktív részesei legyenek a közösségnek, hogy a jövő generációjáért felelősséget vállaljanak. A résztvevők filmeket készítettek a csere során a fenntarható fejlődés 3 alaptémájában: egészséges életmód, fenntartható háztartások és az aktív szerepvállalás.

A tevékenységek során interkulturális párbeszédet folytattak a résztvevők a helyi közösséggel, olyan párbeszédet amely hozzájárul a sokszínűség megértéséhez. Fontos szerepe volt a virtuális közösségnek is ebben a projektben, mivel az animációs filmeket a lehető legtöbb csatornán promováltuk (szociális halók, videó megosztó oldalak, site-ok, stb.)

Az animációs filmek megosztásával a széleskörű virtuális csatornákon át a jövőben előremozdítható a program tartós hatása: blogokon, öko-siteok, videó megosztó oldalak, közösségi hálók, stb. Ilyen módon a résztvevők által készített rövidfilmek üzenete nagyon sok személyhez eljut a jövőben. Továbbá, a tevékenységek során fejlődött a résztvevők a kreativitása, vállalkozó és kezdményező készsége, szociális felelősségérzetük, környezetbarát viselkedésük.

A munkamódszerek főleg előadásokból álltak, kiegészítve kerekasztal beszélgetésekkel, ötletbörzékkel, különböző műhelyek és terep tevékenységekkel.

Az interkulturális tevékenységek (interkulturális est, interkulturális tevékenységek) elősegítették az interkulturális párbeszédet a résztvevők között; az interkulturális tevékenységek (pl. kérdőívezés) közvetetten elősegítették az interkulturális beszédet a helyiek és a résztvevők között.

A csere hozzájárult a fiatal résztvevők személyes és társadalmi fejlődéséhez, elősegítette az kulcskompetenciák fejlesztéséhez, mint: idegen nyelven folytatott kommunikáció (angol), szociális és polgári kompetenciák, kreativitás és vállalkozói szellem, kulturális tudatosság.

Támógató:

eu-erasmus_1